Utolsó kommentek

A legundorítóbb fekély

2007.06.27. 14:24 Dzsózi

Soha ennyi szó nem esett még az Európa beteg emberének testén éktelenkedő legrusnyább tályogról, amit MÁV-nak (...) hívnak nálunk. A személyszállítás színvonala meredeken zuhan, a jegyárak meredeken emelkednek, az utasok pártolnak el a vasúttól, satöbbi, satöbbi.
Szóval itt valami nagyon el van kúrva, kedves barátaim. Százmilliárdos, az államháztartás stabilitását megingató tétel a MÁV személyszállítási üzletág nevű lyukas zsákba évente betáplált adófizetői támogatás. Most azt a demagóg részét hagyjuk a dolognak, hogy ezt a pénzt jellemzően nem azok fizetik bele a kasszába, akik aztán nap mint nap igénybe is veszik a dolgot, hanem a benzin sarcából, a teljesítményadóból, meg a többiből fedezik. Ez tényleg aljas demagógia, de azért szögezzük le.
Az anyagi válság mellett a teljes morális csőd jelei mutatkoznak az utóbbi időben. (A személyes példák sorolását hagyjuk, ezen böffenet szerzője kb. fél éve nem ül vonatra. Egyáltalán nem véletlenül. Pedig olcsón utazhatna. A tavaly nyári-őszi időszakban még néhányszor megpróbálta, de megfogadta, hogy amíg így maradnak a dolgok, addig lehetőség szerint megteszi azt a szívességet az államnak, hogy fizet egy kis benzinsarcot, nem pedig a jegyárkiegészítést nyúlja le. Erre figyelmezteti utastársait is.)

Az "illetékes" dilettáns miniszter bedobta a gyeplőt, közben az évtized fiaskójaként a régi reflexek alapján benyújtották valami szart a vasúti hivatalnak, mint engedélyezési dokumentációt. Az meg a régi reflexeknek nem megfelelően kiröhögte őket. És még világgá is kürtölte, hogy mekkora barmok vannak a MÁV-nál. Azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Ami azt illeti, ez valóban így van, a MÁV felett ma senki nem gyakorol érdemi ellenőrzést szakmai alapon sem (na jó, ez a vasúti hivatal egy kicsit), tehát a szent vonatközlekedés lebonyolítása érdekében bárki megszívatható, minden kívülállónak mindent el kell tűrnie. Le vannak szarva a vasút mellett lakók (minek költöztek oda, hallgassák csak az álló szergejt egész nap), a közúton közlekedők (minek mennek arra, há nem ráérnek várni?), és a vasúton utazó élőállat-szállítmány -- ún. utasok - (nehogymá ennyi pénzér' még bemondjam a köcsög utasnak, hogy miért állunk már 40 perce a semmi közepén az IC-vel).
A minisztérium katonásan fizeti a soktízmilliárdos jegyárkiegészítést, bár a vasút nem tudja hitelt érdemlően bemutatni, mikor és mennyien, milyen kedvezménnyel utaztak ide-oda. A közlekedési hatóság még mindig elfogadja a használt WC-papírt bármilyen érdemi dokumentáció helyett. Lehet, hogy ezentúl Antal Dániel és a sóhivatala is így fog tenni, nyilván Kóka úr azért utólag a blamát "megbeszélte" Dánielünkkel.
Mai hír (személyesen a Kóka jelentette be), hogy - hogy, hogynem - a törvényileg előírt 60 nap helyett 3-4 munkanap alatt sikerült ellenőrizni a MÁV START színvonaltalan engedélykérelmének a megismételt vizsgáját. És láss csodát, ami még egy hete csődtömeg volt, mára makulátlan és minden igényt kielégítő vasútvállalattá változott. Srácok, csak gratulálni tudok. Ilyen jó munkát végezni ilyen rövid idő alatt, hát szóhoz sem jutok. Vagy nagyon meg lett mosva a Dániel feje, vagy mi a náthát csináltak ugyanezek az emberek hónapokon keresztül, miért nem sikerült ezt elsőre?
ígéretekkel pedig tele van rakva a padlás, ma újabb nagy adag ment fel - lesz tiszta vonat, 15 perc után fizet a MÁV, indul a reptéri vonat júl. 16-tól, és még ki tudja, mi minden lett itt beígérve. Ez utóbbit elhisszük, és nagyon örülünk neki. Hiánypótló lesz ez a szolgáltatás, ami fél óránként mocskos, késő vonatokkal kiviszi a jóembereket a repülőtér - közelébe. Onnan már csak kis lépcsőzés, kis séta az esőben, és már bent is van a check-in pultnál. Különösen reggel és este a hivatásforgalom mellett, így nyáron lesz felemelő ezeken a vonatokon utazni. Egy előnye mindenképpen lesz: nem Kőbánya-Kispesten kell majd átvergődni a cigánysoron, hanem a Nyugati aluljárójában. Ez azért nagy előny, lássuk be. Az egészért alig fizet 300 forintot, igaz, cserébe a csomagjait majd csak a biciklikocsiban akaszthatja fel, mert máshonnan kidobják az ablakon a tulajdonossal együtt. Reméljük, sokan belátják majd, hogy egy taxival jobban járnak. Figyelembe véve a várható áremelkedéseket.
Persze mindannyian tudjuk, hogy mire számítsunk, mi lesz a padláson. A MÁV minden szinten rohad, a felsővezetéstől az utolsó végrehajtási dolgozóig. A békebeli magas presztízsű vasutasvilágtól a Moldova füsttelcsapott megszállottjain át eljutottunk a ma vasutasáig, aki egyrész magáévá tette a "szarjunk le mindenkit", "ennyi pénzért mit várnak" mentalitást, másrészt az utazóközönség teljes megvetésétől övezve, ha akarna, se tudna sokkal jobban dolgozni. Mit hőzöng az autós a sorompó mögött, a vonatnak elsőbbsége van, ne pofázzon neki senki, ha fél óráig zárva a sorompó. A vasút közérdek, mindenki más bekaphassa.
És minden megy tovább a régiben, a haverok takarítócégének "tisztasági menedzserei" továbbra is csak az ottfelejtett javakat gyűjtik a vonatokon, a bakterok hülyék és nemtörődömök maradnak, a kalauzok továbbra is büdösek és tahók lesznek, az utas nem fogja tudni, hogy miért késik a vonat, és persze minden késésről kiderül ezután is, hogy vis maior, így nem jár vissza pénz. Vagy ha mégis, akkor - hasonlóan a tegnap éjszakához a Keletiben - majd vár az utas egy fél órát, hogy előkerüljön az egy szál pénztáros, hogy tejeljen.
A bevételek csökkennek, mert aki teheti, nem vonatozik. Az állam blindre nem ad árkiegészítést (2007-ben, Európában élve egyetlen magyar pályaudvaron van viszonylatos jegykiadás!) Fogy az utas, fogy az állam pénze. Fogy a hálózat is, de alig. Van emberkíséret - ütemes menetrend - de ez aligha éri meg a következő menetrendi időszakot. Talán jobb is. Ez egy végtelen spirál lefelé, ami - a havercégekkel, hülyékkel és nagyon is okosakkal súlyosbítva, a vonatok számától kb. teljesen függetlenül - elnyel minden pénzt, amit az állam a mi pénzükből belepumpál ebbe a csődtömegbe. És egyre kevesebb ember kedvéért egyre többen érzik úgy, hogy ezt így baromira nem kéne. Lassan tényleg eljutunk oda, hogy taxival érdemesebb lesz szállítani az embereket, de azért a Kerepesi úton, Andrássy úton a létszám megmarad, mert ami jár, az jár. A bakterok továbbra is iszonyatos bérért, a zsebemből kiszedett milliókért tekerik a sorompót, isszák a védőitalt, melegszenek télen ott, ahova már évtizedekkel ezelőtt fénysorompót lehetett volna szerelni. A bakterháznak meg még az emlékét is ledózerolni. De nem, mert csak. Igaz, hogy a bakteron kívül mindenkinek rossz, de azért jó így. Eltűnik a pénz a tanulmányra, meg ki tudja hova, de az ilyen beruházásra nincs. Arat a sötétség, cégnél és hatóságnál, két jó barát, együtt szívja a véredet.

Egy nagy agymosás nagyon hiányzik ennek a társulatnak. Meg a főminisztériumoknak. Meg a hatóságoknak. A kultúra 50 év óta süllyed. De nehéz nem észrevenni, hogy az utóbbi 1-2 évben nagyon megindult a mozdony. Lendületben, mint a gazdaság. Sajnos lejtőn, lefelé. A mozdonyvezető pedig az állomáson maradt.
A főfőnökök kívülről nézve továbbra is a hülyék közül kerülnek ki, akik nem tudják levenni a szemellenzőt, és persze magukévá teszik a mindenkit leszarunk mentalitást, mert ez mélyen áthatja a céget, cégeket.
Tisztelet a kivételnek. Sajnos, a kivétel egyre kivételesebbnek tűnik.

4 komment

Címkék: politika közlekedés máv kóka start vasút máv start mosóczi reptéri vasút

A bejegyzés trackback címe:

https://darkside.blog.hu/api/trackback/id/tr76107080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arvisura · turoczi.blog.hu 2007.07.01. 20:31:36

A rendszerváltás lepusztította a közvagyont, milliárdok magánzsebbe vándoroltak. Köszönhető eme szociálisan érzékeny milliárdos bandának a haverok legális eltartását szolgáljájk a megmaradt cégek. Nem az a fontos, hogy a dolgok menjenek, hanem a zseb teljen.
Ami meg Kókát illeti: ámokfutás a közérdekkel szemben. Átgondolt vidékrombnolás, falurombolás, egészségügy tönkretétele-lehet temetkezési vállalkozásuk van az SZDSZ-eseknek. A toll és vaj kereskedés már nem hoz eleget.

efel 2007.07.24. 23:41:28

a legundorítóbb fekély című szösszenet szerzőjének meg kellene ismerkednie a valósággal egyrészt, másrészt a tömény szövegét felvesszük az ELTE Bölcsészkarán a legkultúráltabban írók szöveggyűjteményébe.
Nem a mocskolódás a dicsőség, hanem tenni valamit a hazáért. Már aki úgy érzi...

Dzsózi 2007.07.24. 23:58:15

Hát, pedig így látszik ez kívülről. Talán ha a komment szerzője oszlatná kicsit a homályt... Konkrét kifogás esetleg?

A szöveggyűjteménybe talán inkább a kommentet lenne érdemes beletenni, mint fajlagosan nagyon összefüggéstelen böffenetet. Esetleg relációanalízis-példatárban is szerepelhetne: egyik mondat se igaz, és nincs közöttük összefüggés, vagy hogy van ez.

gazsi 2007.08.28. 08:59:21

efel
Mit lehetne tenni vasútügyben a hazáért? Világosíts fel, kérlek! Ugyanis egyelőre úgy tűnik, szerinted at elhallgatás a prioritás ezen a téren. Esetleg írnál a MÁV vezetőinek is, hogy tegyenek valmait a "hazáért"? Valahogy több a lehetőségük...
süti beállítások módosítása