Rövid kockaszekciónk következik, hátha valakinek még rajtam kívül hasznosnak bizonyul. Nem kocka érdeklődésűek lapozhatnak.
Nem gondoltam volna sokáig, hogy egyszer lesz PDA-m, de az utóbbi időben úgy lementek az árak, és annyira kifejlett a szenilizmusom, hogy egyik napról a másikra elhatároztam, hogy veszek egy ilyen bigyót GPS-el meg vezetéknélküli bigyóval (meg blútosszal, de soha semmilyen blútoszos eszközöm nem volt, ezért ezt nem tudom értékelni). Frankó, nagyon durva, hogy mi fér el az ember kezében. A navigátor fenomenális, a naptár szinkronizálását kínkeservesen meg lehet oldani (a végén még fizetnem kell a BirdieSync nevű elég bénácska programért?), webböngészés is megy, csak a WPA2-es titkosítást nem tudja a benne levő ősöreg Windows (srácok, nem szégyellitek magatokat?), de hát ennyi baj legyen. Természetesen a PDA bizgetését kizárólag microfostos célszoftverrel lehet elvégezni, a csodaeszköz az ActiveSync. Miután reflexből a legfrissebbet töltöttem le, nem a PDA-hoz adott kettővel ezelőtti változatot, és ráéreztem, hogy ez nem lesz jóba a szoftveres firewallal, el is kezdett menni a dolog (*).
A laptop viszont küzdött a témával, amint feldugtam az eszközt, azonnal meghalt a vezetéknélküli hálózat a laptopon, merthogy azActiveSync valalmi idióta virtuális hálózati kapcsolatot csinál, és azon kommunikál, bravó, Billy, ez szép döntés volt. Néhány óra szívás után kiderült, hogy nagyszerű presztízsgyártónk, az Intel szintén kitett magáért, a hálózat lehalásának az oka a BG2200-as vezetéknélküli chip driverében van. Frissítés a legújabb 11-es verzióra megoldotta a problémát. Ennyit mára a presztízsgyártók idei produkcióiról.
Ui. minden ActiveSync-es problémának a szoftveres firewallok az okai (persze a Winfos firewallja kivétel). A Microfos itt magyarázza el, hogy kell pl. a ZoneAlarm-nak megmagyarázni, hogy hagyja békében szinkronizálni az ActiveSync-et. Jól látom, hogy szépen leírják, hogyan kell az összes TCP-portot kinyitni? Bravó, srácok.
Presztízs, az
2007.05.13. 21:30 Dzsózi
Szólj hozzá!
Címkék: windows pda kocka
A bejegyzés trackback címe:
https://darkside.blog.hu/api/trackback/id/tr2275379
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek