Utolsó kommentek

KRESZ béta

2008.07.20. 12:59 Dzsózi

Kondorosi úr két szabályszegés között lendületesen dolgoztatja az apparátust. A nagy csinnadrattával beharangozott 2.0-ás röhejkresz első konkrétabb javaslatait most szivárogtatták ki a szorgos dolgozók. Az eredeti felröppenések nézzük-tökhülyének-a-köcsög-magyart színvonalon fogant ötleteivel szemben ez a csomag kifejezetten üdvözölhető dolgokat tartalmaz. Motorosok előre a lámpánál, hurrá! (Remélem, lesz szankció azon köcsögök számára is, akik ennek ellenére szándékosan akadályozzák-veszélyeztetik majd a motorosokat az előrecsorgás során. És azt is remélem, hogy a 100-al "előrecsorgó" motorosokra is kitalálnak majd valamit.) Aztán egy kis drákói szigor: ha nincs rendszámtábla, ugrik a forgalmi. Ez nagyon helyes. Részben megértjük azokat a közlekedőtársainkat, akik így védekeznek a kirívóan durva büntetési tételek ellen, de akkor is. A gyakorlati kivitelezéssel kapcsolatban azért vannak aggályaim, nem szívesen hagynám ott az autót valahol a világ végén, ahol leesett róla a rendszám (azért lássuk be, nem nagyon gyakran szokott megesni az ilyen), de éppen egy hengerhiányos motor hajlamos lerázni magáról a rendszámot, aztán akkor szívás van, mert motoron úgyis csak egy van. Eddig nem rossz.

A harmadik viszont elgondolkodtató: "a gyalogos kapjon feltétlen előnyt a gépjárművekkel szemben". Namost ezt szabadjon nem értenem. Tehát hol is? A zebrán? Eddig nem így volt? Nem ugyanazt a filmet nézzük? Vagy úgy tetszenek gondolni, hogy mostantól a 3x3 sávos főútvonal is kvázi sétálóutca, ha meglátom a szabálytalanul átkelni szándékozó gyalogost, akkor satufék és szerelmes pillantások? Azért ezt talán nem kellene.

Aki azt mondja, hogy Magyarországon rossz a közlekedési morál, az még nem próbált túlélni mondjuk Firenzében. Hajrá, lehet kipróbálni, akár gyalogosként, akár autóval, robogóval. Történetesen ott (vagy Szalonikiben sem) nem kifejezetten előzékenyek a gyalogosokkal szemben. Tehát - a közvélekedéssel ellentétben - nálunk kifejezetten jó a közlekedési morál. Ahányszor eddig láttam, a kirívó gyorshajtás nem jellemző, a lakott területek tele vannak szórva automata traffipax-szal. A kirívó köcsögség, nyomulás, veszélyeztetés, leszarjuk a másikat, na az jellemző; de lehet, hogy ezt csak a kultúreurópai éli meg így. Mindig azt mondják, hogy vigyáznak egymásra; hát ennek én nem mindig láttam nyomát. A lassúhajtás is dívik - biztos lehetsz benne, hogy a főútvonalon hamarosan beérsz egy 50-60 között menő teherautót vagy háromkerekű gépesített rokkantkocsit, ami teherautónak van álcázva (később majd a motoros parkolóba fog beállni, mert ő tkp. segédmotoros kerékpár). És a gyalogosok - ugyanúgy, mint Pesten - úgy állnak a zebrához, hogy közben telefonálgatnak, bambulnak, napoznak, relaxálnak stb. A harmadik ilyen után, amikor úgy kellett leimádkozni a delikvenst a járdáról, soha többet nem álltam meg ott sem.

A gyalogos feltétlen elsőbbsége szerintem éppen ezért nettó baromság, a feldobott kötelező 30-ra lassítással egyetemben. Aki azt állítja, hogy elviselhetetlen dolog gyalogosnak lenni Pesten, az nem mond igazat. Mindenki tartsa magát a dolgához: az autós engedje el feltétlenül a gyalogost a zebrán, a gyalogos ne bamba vágómarha módjára közlekedjen, hanem határozott és kiszámítható módon. A 2x3 sávos úton szabálytalanul átkelő gyalogost pedig legyen szabad levadászni pluszpontokért, a maradék energiákat pedig hülye törvények alkotása helyett próbálják szemléletformálásra költeni. Talán a nyomorúságos kormánypropagandára elszórt milliárdoknak is jobb helyet lehetne találni.

Szólj hozzá!

Címkék: motor közlekedés autó kresz nkh kondorosi ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://darkside.blog.hu/api/trackback/id/tr45576515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása